2013. május 24., péntek

DIY - Pálmafák a pólódon

Azt hiszem amióta megnéztem a SpringBreakers-et azóta vagyok ilyen Miami, pálmafák, tengerpart mániás. Azóta már beszereztem egy pálmafás, flamingós cuki fehérnemű szettet meg ehhez hasonló dolgokat. Aztán a hétvégén úgy döntöttem csinálok én magamnak egy pálmafa mintás felsőt ha addig éljek is. Az úgyis most annyira menő meg nyár meg bícs meg haverok meg mindenféle ilyen dolog. A következő projektem pedig egy pálmafa mintás ruhácska lesz, aztán mehetek sütkérezni a tengerhez. 

Hozzávalók:
  • textilfesték, én pinket választottam mert szerintem az ment a felsőhöz meg mert miért ne.
  • ecset, szivacs
  • egy felső, trikó amire pingálhatunk
  • pálmafa sablon 
  • kartonlap
Elkészítés:

Először is keresünk egy szuper pálmafa sablont gugli segítségével, aztán szépen kinyomtatjuk a megfelelő méretben. Fogjuk a kiválasztott felsőt és betesszük a 2 anyag közé a kartonlapot, hogy ne üssön át a festék a másik oldalra. Ezután rátesszük a már kivágott sablont a felsőre és szépen átfestegetjük. Festegetünk, festegetünk amíg jól esik ezután pedig megvárjuk míg megszárad a festék és készen is van.



Már felvéve az elkészült mű.

2013. május 23., csütörtök

DIY - Fringe necklace

Vagyis rojtos nyaklánc, amit már néhány hónappal ezelőtt eldöntöttem, hogy megcsinálok, mert megláttam a H&M Icons kollekció között ez a baromi jó nyakláncot. Ami igazából csak egy pántból és sok bőr fonalból állt, de annyira egyszerűen zseniális, hogy muszáj volt elkészíteni, mivel a boltokban elég drága volt. 8azt hiszem olyan 3-4000 Ft). De most hétvégén neki vágtam és elkészítettem a sajátomat. Jó hogy még volt otthon bőrfonal, jó sok, ami még a bőrcsizmámról maradt meg. Sajnos nem tudtam a készítés közben képeket készíteni, de nem volt annyira nehéz, hogy ne értsétek meg e nélkül is. Na akkor lássunk hozzá.

Hozzávalók:
  • bőrfonalak, minél több annál jobb
  • egy rövidebb lánc, vagy bőrpánt
  • kapcsok
  • tű, cérna
Elkészítés:
Én lánccal oldottam meg nem bőrpánttal, arra tettem fel a kapcsot, hogy legyen mivel összekapcsolni. :D (logikus) Aztán jöhettek a bőrfonalak, amiket egyenként a láncra varrtam. Mivel a varrás nem az erősségem ezért kicsit hézagos lett, de nekem így is tetszik. Bár majd még teszek rá néhány bőrfonalt, hogy jobban nézzen ki. :D Ha pedig bőrpánttal csinálnátok, akkor ugyanez az eljárás esetleg két pánt közé beragasztani a fonalakat, az a legegyszerűbb. És már kész is.

A H&M-es darab.

2013. május 13., hétfő

Best Blog Díj

Ma kaptam Erikától (pillangosdelibab.blogspot.hu) és Renitől is (njoythestyle.blogspot.hu) egy díjat. Nagyon szépen köszönöm nekik. Az a feltétele a dolognak, hogy 4 bloggerinának kell tovább juttatni akiknek 200 alatt van a követőjük. Mivel nem igazán tudok magyar bloggereket, csak olyanokat akiknek bőven van már 200 követője vagy aki már megkapta a díjat, ezért tőletek kérnék segítséget. Ha ismertek ilyen blogot és szeretitek átruházom rátok a díjátadását. Még egyszer köszönöm, drágák vagytok!!

Olyan édes
Szóval várom a jelölteket a kommentekbe!

2013. május 9., csütörtök

Today's Outfit - Malibu Barbie

Ne kérdezzétek miért Malibu Barbie, ez jutott először az eszembe a felsőt látva :D. Ma igazán meleg volt, úgy hogy ideje volt fel avatnom az én új topomat, és nagyon is jól tettem (még ha csak 5 percre is mentem be a suliba..) Pedig elmentem volna valahova ilyen szépen kiöltözve, de nem volt társaságom (nővérkém gyere vissza!)  De majd a suli után bele vetem magam az életbe, már tervezem az idei fesztiválozást is, ti mentek valamelyikre? :D (meg kell majd tervezni az outfitet oda is :D) Még mindig nincsen profi fotós barátom, pasim egyebek úgy hogy be kell érni ezekkel a képekkel :D.


Top: H&M
Szoknya/Skirt: H&M
Nyaklánc/Necklace: Topshop
Óra/Watch: Miss Sixty
Táska/Bag: Betsey Johnson (nővérkémé)
Cipő/Shoes: H&M



2013. május 7., kedd

Met Gala 2013

Az idén is elérkeztünk a várva várt Met Gálához (Metropolitan Musem of Art New York estje) és minden évben valamiféle témát választanak az öltözködéshez. Most a "Punk: Chaos to Couture" lett kiválasztott. Voltak akik nagyon komolyan vették voltak akik kevésbé, de születtek érdekesebbnél érdekesebb szettek az már biztos. A többségét imádom, de vannak kivételek. Egy kis spoiler: Taylor Swift nem fehér ruhában jelent meg! Meséljetek nektek melyik hogy tetszik?

 Először is jöjjenek az elrettentő példák:

Madonna - Givenchy
Én már rég nem értem az énekesnőt, miért kell mindig NEM a korának megfelelően öltözködnie, én értem, hogy csinos (úgymond), de nem kéne.

2013. május 5., vasárnap

Friday Outfit + Haul

Még a múlt héten kaptam egy megkésett szülinapi ajándékot kedves drága nagynénémtől, ráadásul nem is akármilyet, hanem egy H&M-es shopping kártyát. Még soha nem kaptam ilyen dolgot, úgy hogy nagyon meg voltam hatva és lepődve (még egyszer köszönöm, imádtam!). Persze nekem egyből el kellett költenem a rajta lévő pénzt, szóval a héten el is mentünk a H&M-be, hogy szemügyre vegyük a dolgokat. Bevallom őszintén háremnadrágot akartam magamnak venni így a nyárra, de egyetlen egy jót se találtam úgy hogy az új kollekcióból kiválasztottam egy ruhát és egy felsőt na meg mér keresgéltem pár dolgot, meg is akadt a szemem egy elől rövid hátul hosszú szoknyán, nem is értettem magamat, hisz nem igazán tetszettek nekem ezek a szoknyák soha, de most valamiért becsábultam, és annyira jól tettem, hogy haza is kellett hoznom rögtön és akkor még e mellé kerestem valamit, de mivel egyből céltudatosan levettem a kinézett merevítős felsőt ezért azt is elhoztam. (bölcs döntés volt) Pénteken meg persze felavattam a szoknyát, és annyira imádom, eddig sose álltak jól az ilyen fajta szoknyák, de ez zseniális. Egy sima fehér pólóval és pár színes kiegészítővel párosítottam, nézzük a végeredményt!


Új menta hajam, virít :D




























































Felső/Shirt: H&M
Szoknya/Skirt: H&M
Nyaklánc/Necklace: SIX
Óra/Watch: Miss Sixty
Táska/Bag: Steve Madden
Cipő/Shoes: H&M


2013. április 30., kedd

Photoshoot: Princess from the Block

Már láthattatok egy smink werk képet a facebook-on a múltheti fotózásomról, amit a suli keretein belül kellett megcsinálnom (vizsgamunka és egyéb nyalánkságok). Már kb egy hónapja tervezgettem az egész projektet, még akkor esett a hó. Kétségbe is voltam esve, hogy hogyan fogok én egy kültéri vidám tavaszi képet megcsinálni a hóesésben, de mire eljutottunk idáig már 30 fok is lett (köszönöm időjárás). Először is, hogy mi is volt a feladat. Egy gyerekrajzot kellett kiválasztanunk, amire majd az egész fotózás ráépül. Egy saját rajzot akartam először, de rá kellett jönnöm, hogy beteg gyerek voltam és nem rajzoltam szörnyeken kívül semmi mást, ezért az internetet vettem használatba és kerestem egy megfelelő rajzot. Nem is kellett sokat várni az elsőbe bele is szerettem, tipikus kislány rajz, koronás kis hercegnő a park közepén. Tökély. Aztán kezdetét vette a modell, ruha, fotós keresgélés (hisz a sminkesem fix volt. Köszönöm drága nővérkém). De mivel a Krea-ban sok fotós hallgató is van, ezért az se volt nehéz találtam is egy rendkívül ügyes és aranyos elsős fotóst akinek ezúttal itt is megköszönöm a profi munkáját. :D, aztán pedig már csak egy modellt kellett találnom, igazából ez se jelentett gondot, mert a suli kapcsolatban áll pár ügynökséggel, úgy hogy nekem csak körül kellett néznem. Találtam is a Maverick Agency-nél egy gyönyörű lányt, aki még csak most kezdett, de felettébb ügyes volt, ezután meg már csak fel kellett öltöztetni. Egy kis tavaszias, fiús loafer-es stílust képzeltem el, és hálalúja sikerült is megvalósítanom ja és persze a megfelelő koronával, hisz a rajzon az is van és bűn lett volna kihagyni. :D A koronát saját magam készítettem, nem hiszem, hogy nagyon sokat le kell róla írnom, vettem egy kartont a megfelelő színben aztán kimértem és megrajzoltam a megfelelő formát majd kivágtam és voálá.  Na akkor lássuk a medvét, én felettébb élveztem az egész műveletet, mindenki szuper ügyes volt, ha lehet így mondani :D jó volt a hangulat is, csak marha meleg volt. Remélem nektek is tetszenek. :)


Ő volt az eredeti kiinduló képem.


























Na és akkor a mi műveink:

Mi csak panel hercegnőnek neveztük el a lányunkat :D innen a cím






















Fotó/Photo: Lebó Eszter
Smink, haj/ Makeup, hair: Lolly
Modell: Dóra - Maverick Agency
Styling: Poppy vagyis Én :D

A korona mintha oda lenne photoshoppolva, pedig nem!! :D























Blézer/Blazer Amisu
Köves felső/Top: DIY
Capri nadrág/Capris: H&M
Cipő/Loafers: F&F
Korona/ Crown: DIY
Imádom a sminket, Lolly olyan ügyi!!